|

V E R S E N Y ! ! !
Szeretnénk egy 4 hónapos versenyt indítani 18 év feletti túlsúlyos lányoknak/asszonyoknak (hogy senki se érezze magát kirekesztve). Aki úgy érzi, egyedül nem képes megszabadulni felesleges kilóitól, annak mindössze annyit kell tennie, hogy egyrészt jelentkezik, hogy ő bizony szeretne lefogyni és egyben megmérettetni, másrészt részt vesz egy 3 alkalmas főzőtanfolyamon, ahol megismerkedik néhány egészséges étel elkészítésével, harmadrészt eljön táncórára az EgyensúlyCentrumba hetente két alkalommal. A fődíj egy portfólio- fotózás, aminek június végén örülhet az, aki induló súlyához képest a legtöbbet leadta. Nyilván arányaiban, de ezt gondolom, nem kell mondanom. Szeretnénk nyomon követni küzdelmeiteket, ezért majd azt is kérnénk, hogy ha kedvetek van, osszátok meg tapasztalaitokat, aktuális (egyre karcsúsodó) egész-alakos, ösztönző fotóitokat blogunkon, melyet külön erre a célra indítunk.
Kérem, hogy akinek kedve van egy ilyenhez, jelezze e-mailben. Ez persze még senkit semmire nem kötelez, mindössze szeretnénk felmérni az igényeket.
Köszönöm! Csilla
Pár évvel ezelőtt egy meleg nyári napon betévedtem egy elektronikai áruházba. Egy 12 év körüli fiú állt előttem a pénztárnál. Várni kellett, ilyenkor minden normális ember nézegeti az előtte és mögötte állók gyűjtéseit. Egy számítógépes játék cd-jét tartotta a kezében és várt a sorára. Meglehetősen duci kisfiú volt és én már láttam is, ahogy hazaérvén leül a gép elé, kinyit egy zacskó csipszet, vagy (amit magam is megértek) felbont egy tábla csokit és már játszik is. Ha megszomjazik, nyilván csak lenyúl az asztal mellé egy üveg üdítőért, ha volt elég élelmes és előre bekészített mindent, amire szüksége lehet. Ha nem (és ahogy hallom mostanában ez dívik), egyszerűen kikiabál anyának a konyhába, hogy hozzon inni. És anya persze hoz.
Ebben az időben történt az is, hogy az MTV-n (a zenésen) egy amerikai dokumentumfilmben bemutattak egy 16 éves lányt, aki az iskolai futballcsapat cheerleadere (talán pom-pom lánynak szokták fordítani) szeretett volna lenni. Persze nem kerülhetett be a többi lány közé, mert túlsúlyos volt. Nagyon szomorú volt a kislány és a dokumentumfilm első pár perce egyaránt. De aztán egy hozzáértő csapat lelkes segítségével a nyári szünet alatt megszabadult egyrészt súlyfeleslege, másrészt gátlásai nagy részétől és szeptemberben –nem is csoda- ő lett a futballista fiúk kedvence.
Elkezdtem figyelni a magyar fiatalságot és észrevettem, hogy egyre több a duci gyerek. Tudom, hogy nehéz a gyorséttermek világában egészségesen étkezni és a személytelen, épp ezért minden testi hibát elnéző internet mellől felállni és lemenni edzeni. Sajnos ez nem ment fel minket, felnőtteket az alól, hogy sürgősen tegyünk valamit.
Így történt, hogy hozzáfogtam egy olyan tánciskola megszervezéséhez, ahol azok a gyerekek kapnak esélyt, akik „normális” testalkatú társaik előtt szégyellnek már levetkőzni is, hát még sportolni.
Tapasztalatom szerint ezek a kicsit duci fiatalok felszabadulnak gátlásaik alól, ha látják, hogy az őket körülvevők is hasonló alkattal rendelkeznek és ugyanazzal a problémával küzdenek. A tánc testünk nagy részének izomzatát megdolgoztatja úgy, hogy észre se vesszük hisz a zene és a mozgás élménye feledteti a kimerültséget. Öröm látni, ahogy a (sokszor) eléggé megterhelő edzések végén az egy órával azelőtt még rosszkedvű, zárkózott gyerekek boldogan, nevetve jönnek ki a teremből.
EgyensúlyCentrum: 06 30 52 77 808 |